„Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni."
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd."
"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "
,,Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot."
,,Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni."
,,Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"
,,Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy fájdalmat okozzon nekünk!"
,,Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele, és ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeressd!"
,,Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett."
,,Az élet egy álom, úton a halál felé."
„Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül."
„A halottak a síron túl is szólnak hozzánk, ezt nevezzük lelkiismeretnek."
„Akit feledni akarunk, mindig arra gondolunk."
„Minden elmenő elvisz valamit belőlünk, ami nem jön vissza."
„Akkor érzed igazán, hogy valakit szerettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza."
,,Figyeljetek,létezem fogja már valaki a két kezem"
,,Öngyilkosság,halál,örök depresszió,legyél inkább EMO!"
,,Furcsa, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szivedet, de te még mindig szereted azokkal azapró darabokkal."
,,Ha porba írunk egy szót, elfújja a szél! Ha a szívünkbe véssük, az örökké bennünk él! Én a szívembe véstem egy szót, s egy nevet. A szó: SZERETLEK. A név: a Te neved."
,,Amelyik szerelem elmúlt, sosem volt igaz!
,,Eltűnődöm, mennyit vártam Rád... hosszú évek, több mint gondolnád, eltűnődöm, mennyit álmodoztam én, smi eddig álom volt, most mind enyém!"
,,Ha majd sírom mellett állsz S engem többé nem látsz Írd a homokba csendesen Őt valaha szerettem..."
"Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni."
"Szép volt a sorstól, hogy utamba, ejtett, hogy minden csókod a számon felejtett. Még csak akkor tenne szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged!"
"Fáj olyant szeretni, Kit nem érhetsz el, Aki szinte azt se tudja, hogy létezel, Tudni, hogy nem kellettél Neki, Érezni, hogy más is szereti, Olyan aki el is érheti!"
,,Néha csak akkor jövünk rá hogy mennyire szerettük a másikat, mikor már elvesztettük."
,,Próbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni!"
,,Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele, és ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeressd!"
"...Sokan élnek kik meghalhatnának, És sokan meghaltak, már kik élhetnének..."
,,Élni tudni csak annyi,mint nevetni a halálon,és meghalni a nevetéstől."
"Fáj ha Rád néz a két szemem, fáj ha bennem élsz és én benned létezem. Mint egymást kioltó és tápláló két elem, fáj ha vagy, s mégjobban, ha nem."
Angol idézetek:
,,It's fun to play with guns and knives, And be there just to risk my life, To put just myself in danger, With a lethal unfamiliar stranger."
,,I love to walk in the rain, because no one knows im crying."
,,Slit my throat, cut out my heart, leave me here, tear it apart."
"i am a poet writing about my pain.
I am person recovering and trying to gain.
I am your daughter who is trying to learn.
I am your sister who is starting to turn.
I am your friend acting like I am fine.
I am a wisher wishing you weren't mine.
I am a girl who thinks about suicide.
I am a teenager who pushes her feelings aside.
I am a student who knows nothing.
I am the one asking you to care.
I am your best friend hoping you will be there."
,,Tell someone you love them. Do it now, tomorrow might be too late. "
,,emo is the music, scene is the fashion"
,,I'm the centre of the Universe I see all I destroy all"
,,Before you find a permanent solution to your temporary problems, think of the ones around you; think of how your solution will destroy their lives."
A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett
"A könny és a szeretet édes testvér,
Nem szerelem az, ami egy könnyet sem ér,
Aki sosem sírt az sosem szeretett, mert a könny
És a szeretet egy napon született!"
„Valakinek meg kell halni, hogy a többiek megbecsüljék az életet."
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
"Addig vagy boldog, míg van aki szeret,
aki a bajban megfogja kezed,
s, hogy milyen fontos is volt neked,
csak akkor érzed ha nincs már veled!"
„Itt ülök egyedül, földön kuporodva
várom, hogy valaki vállam simogassa
várom őt, ki nem jön el soha."
„A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra."
"Kövesd a megérzéseidet, ahogy a régi hajósok követték a csillagokat. Az utazás lehet magányos, de a csillagok elvezetnek célodhoz."
„A magánytól való félelem tanít meg minket a szeretetre."
„Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől."
„Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni."
„Mindennap megszűnik valami ,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni."
„Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem."
„Akkor érzed igazán, hogy valakit elvesztettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza."
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd."
„Barátságot ajánlani, ha szerelmet kérünk: a legkegyetlenebb.
Kő, melyet adnak, ha éhen kenyeret kérünk."
„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőjön fel,
Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el..."
"Ne verd át azt, aki téged nagyon szeret
Ne tedd tönkre az életét, ha már a tied boldog nem lehet!"
"Minden könnycsepp ő érte születik,
S miután arcomon lefolyik
Meghal! mint szívemben a remény,
Mert ő soha nem lesz az enyém!"
"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen..."
"Szerelmem hajnalán fényeket láttam
Reményteli szívemmel magasba száltam
De vissza estem a kemény földre
Mert a szerelem nem tarthat örökre."
"Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy... Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz??".
Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...
Ne lásson át a folyókon a kíváncsi tömeg. Mosoly lebegjen ajkadon, Ha vérzik is szíved.
"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "
"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."
"Ha valaki elment, ne hívd többé vissza,
A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment, és eltudott menni,
Nehezen akarva, de el kell feledni."
(Alexandre Dumas)
"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"
Shakespeare
"Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni." (J.K.Rowling)
"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény amiben csalódott"
Ne lásson át a folyókon a kíváncsi tömeg. Mosoly lebegjen ajkadon, Ha vérzik is szíved.
"Minden nőben téged kerestelek,
sokáig, lázas testeket
fűtöttem és hűtöttem, némelyik
különb volt, mint te lehetsz.
Szerettek, s fájt, hogy nem te szeretsz."
(Szabó Lőrinc)
"Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyű mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg!
Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett nekem, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj."
„Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti; a pokol pedig csak szegényes szinonímája..."
Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!
Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne
tudja mi is az a bánat.
"A kis gond beszédes, a nagy fájdalom hallgat."
"Hiányod betölti a teret
semmi nem marad rajta kívül.
Hétköznapivá válik a szenvedés,
minden öröm lassan kihűl.
Milyen hiábavaló is az egész!
A fájdalom jelenti az életet."
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások
eladolakasokbudan.hupont.hu
2. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól
► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.
ertekesitesosztonzes.hupont.hu
3. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek
► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.
expressz-oldalak.hupont.hu
► Privát vendégházak saját udvarral és jakuzzival magas kerítéssel-teljes nyugalom és intimitás .EcoWood Family 6 fő EcoWood Home 4 fő Szintia Relax Guesthouse 8 fő
eco-wood-home.hupont.hu
5. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
6. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Fekete Dániel – Villanyszerelő Szeged | 10 év tapasztalattal
► Fekete Dániel – Villanyszerelő Szeged. 10 év tapasztalattal vállalom: villanyszerelés, gyors SOS hibaelhárítás, zárlatkeresés, biztosítéktábla csere, panellakás felújítás és elektromos hálózat karbantartás. Gyors, precíz munka garanciával!
villanyszerelo-szeged.hupont.hu
6. 8PAY
► 8PAY. SAFETY. FAST.
eightpay.hupont.hu
7. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
8. OlimpiqStemxcell Természetes őssejtszaporítás,és a FLAVIN7-77!
► Temékek hatásterület szerint!Részletes információ!Webárúház-Rendelés.Kedvező vásárlási feltételek!
flavinworld.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
15. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
chilliudvar.hupont.hu
17. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
19. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
20. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
25. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
26. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
27. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
28. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
29. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
30. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
31. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
32. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
33. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
34. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
35. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
36. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
37. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
38. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
40. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
41. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
42. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
sophiewarner.hupont.hu
45. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
46. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
47. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
48. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
49. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
50. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
51. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
52. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
53. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
54. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
57. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
58. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
59. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
62. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
64. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
65. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
66. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
67. Konténeres sittszállítás Budapest
► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.
konteneres-sittszallitas.hupont.hu
68. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
69. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
70. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
71. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
72. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
74. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
75. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu